Megújulás a léleknek, testnek

Az Erő 2017. 06. 14.

Az erő

Arra kell koncentrálni, hogy megtartsd az erődet mind fizikailag, mind pedig lelkileg és mentálisan. Fontos, hogy tudd, mivel őrizd meg az erőnlétedet és tudd, hogy mitől gyengülsz el. Legyengíthet ebben az időszakban az is, ha nem ismered el, hogy egy adott negatív szituációban a saját hozzáállásodból kerültél bele. Sajnos most csak saját magadra számíthatsz, hogy kikerülj belőle. Mindent magadnak kell megoldani most, ezért is kell az erődre koncentrálni.

Erősíthet, ha visszagondolunk a múltban megtett lépéseinkre, amik sikerhez vezettek. Gondoljunk olyan dolgokra, amikor egy-egy tervünket sikeresen elértük.

Erőt adhat az is, ha felelevenítjük egy régi szeretett, nekünk kedves emlékünket.

Ami fontos, ismerd fel, hogy már szeretetben élsz, ne ábrándozz valamiféle mesebeli életről, mert ezzel mindig csak visszalököd magad oda, ahonnan elindultál. Nem tudsz a feladatodra koncentrálni, nem jutsz így sehova, ha mindig másról ábrándozol, amikor ami kell, már megvan. Lazíts és élvezd a szeretetet, figyelmet, tapasztald meg a jót, az erőt, ami benned lakozik.

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!